Mi a torok- és mandulagyulladás?

Piros foltok a torkon hogyan kell kezelni

Tartalom

    milyen a pikkelysömör a lábakon

    Csuth Ágnes, családorvos A szájüregi rákot nem lehet félvállról venni! A betegséget mégis sokan nem veszik komolyan, és nem járnak fogorvosi kontrollvizsgálatra, sem szájüregirák-szűrővizsgálatra. A fiatalok a legveszélyeztetettebbek, ezért tanácsos rendszeresen fogorvosi vizsgálatra járniuk, ahol az orvos a szájüreg állapotát is felméri.

    A statisztikák szerint a fiatalok többet dohányoznak és több alkoholt isznak, mint az idősebb emberek. Éppen emiatt a legnagyobb a szájüregi rák kialakulásának kockázata a 18 és 30 év közötti generációban, de a többi korosztályban is előfordulhat.

    vörös foltok az arcon hámozás után

    Nemcsak az a baj, hogy a szűrővizsgálatok fontosságát alábecsülik, hanem az is, hogy sokan nem tudják, hogy az alkohol az egyik fő kockázati tényező a betegség kialakulásában. Nagy-Britanniában évente ember betegszik meg szájüregi rákban. A megbetegedetteknek körülbelül a fele hal bele a betegségbe. Számos szakértő véleménye szerint a túlzott alkoholfogyasztás harmincszorosára növeli a kockázatot.

    megszabadulni a pikkelysmr termszetes utn

    Hirdetés A dohányzás és alkoholfogyasztás veszélye A fogorvosok hangsúlyozzák, mennyire fontos időben felismerni a betegséget, melyre fehér foltok vagy daganatok, duzzanatok utalhatnak a szájüregben. De egy nem gyógyuló fekély is a betegség jele lehet.

    pikkelysömör kezelése délre

    Minél korábban felfedezik a betegséget, annál nagyobb valószínűséggel gyógyítható. Az esetek háromnegyede megakadályozható lenne, ha az emberek lemondanának az alkoholfogyasztásról és a dohányzásról. Noha sok fiatal tudatában van, mennyire káros a dohányzás az egészségre, ugyanez már nem mondható el az alkoholfogyasztással kapcsolatban.

    krém locobase ripea pikkelysömör

    Annak, aki veszélyeztetettnek számít, rendszeres fogorvosi ellenőrzésre kell járnia! Természetesen a dohányzást és alkoholfogyasztást is abba kell hagyni! A dohányzás és alkoholfogyasztás mellett vannak egyéb kockázati tényezők is, amelyek hozzájárulnak a betegség kialakulásához, ezért nemcsak a káros szenvedélyekkel élők számára fontos rendszeresen részt venni fogászati szűrővizsgálaton, hanem mindenkinek!

    Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt.

    eczema meaning in hindi