Piros kiütések a bőrön? 6 gyakori betegség, ami okozhatja

Vörös foltok a lábakon tünetek

Így jelezhet a láb, ha gond van az egészségünkkel!

piros foltok jelentek meg a kezeken és viszketnek egy fényképpel

Origo Blaskó György, a Trombózis- és Hematológiai Központ véralvadási specialistája olyan gyakori panaszokra hívja fel a figyelmet, amelyek esetén fontos szakemberhez fordulni, hogy a komolyabb szövődményeket megelőzzük. Járáskor fáj a lába? Az érszűkület jellegzetes tünete, kirakatbetegségnek is nevezik.

Piros foltok jelennek meg a lábakon: okok - Diszplázia

Az érintettek körében ugyanis terhelésre, járásra fokozódik a lábfájdalom, ami miatt már kisebb távok megtétele után is megállásra, pihenőre kényszerülnek. Innen ered az elnevezés, úgy tesznek, mintha minden üzlet előtt megállnának és nézelődnének. A helyzet azonban komoly, az érszűkület ugyanis fokozott trombózis kockázattal vörös foltok a lábakon tünetek, ha ilyen tünetet tapasztal, forduljon orvoshoz!

vörös foltok a mellkason a hason és a háton

Apró, vörös pöttyök a lábszáron? Az ITP idiopátiás trombocitopéniás purpura immunológiai okokból fellépő vérlemezkehiány.

Az immunrendszer hibás működése miatt csökken a vérlemezkék száma. A betegség tünetei a vérzékenységgel függenek össze: a bőrön pontszerű bevérzések, kékes-lilás foltok jelennek meg anélkül, hogy beütöttük volna valahova az adott testrészt.

Bodnár Edina, bőrgyógyász A cukorbetegség a szénhidrát-anyagcsere összetett zavara, amely kezeletlenül az egész szervezetre kiterjedő következményekkel, szövődményekkel járhat. A diabetes mellitus során sokfajta, többnyire nem specifikus bőrjelenség keletkezhet, amelyek olykor megelőzik a betegség egyéb jeleit. A cukorbetegség által okozott panaszok kiváltásában a szénhidrát- és zsír anyagcsere-zavaroknak, micro- és macroangiopátiáknak az erek károsodásának, meszesedésénekneurológiai elváltozásoknak és immunológiai eltéréseknek van szerepe.

Emellett orrvérzés és ínyvérzés is jelentkezhet. Kezelés nélkül vérszegénység és életveszélyes belső vérzések is kialakulhatnak, ezért fontos a mielőbbi orvosi kezelés!

mint népi gyógymód a pikkelysömör gyógyítására

A trombocitatermelődés zavara bevérzéseket okoz. A vénákban felületes és mélyvénás trombózis is kialakulhat. Előbbi esetében a bőr alatti vénákban alakul ki trombózis, tünetei a jelentős bőrpír és fájdalom, az érintett terület melegsége. Elsősorban az alsó végtagokon alakul ki. Felületes trombózis esetén a végtagot fontos mozgatni, gyulladáscsökkentő tartalmú gélekkel kezelni és kompressziós kezelést alkalmazni.

A bőr elszíneződése nem maga betegség, csak tünet

Mivel a tünetei könnyen összetéveszthetők a más kezelést igénylő mélyvénás trombózis jeleivel, - illetve a gyulladás ráterjedhet a mélyen fekvő vénákra is - ezért ha a felsorolt panaszokat észleljük, inkább forduljunk orvoshoz! Trombózis a vér alvadási zavara következtében alakulhat ki. Ilyen esetben az erekben, leggyakrabban a vénákban vérrög trombus képződik, ami részben vagy egészében elzárhatja a vér útját.

A véralvadás betegségei két nagy területre bonthatóak:fokozott véralvadás, melynek eredménye a trombózis, embólia kialakulása és a csökkent véralvadás, melynek eredménye a vérzékenység.

Mikor szükséges azonnali orvosi segítség?

Mélyvénás trombózis során a vérrög elzárja a véráramlás útját, ami pangást, ödémát okoz. Emiatt az érintett végtag jól láthatóan duzzadt a másikhoz képest és ún.

vörös pikkelyes foltok az arckezelésen

Ilyen tünetek esetén a végtagot nem szabad mozgatni, mert a vérrög leszakadhat és a vénákban tovább vándorolva életveszélyes állapotot, tüdőembóliát is okozhat. Mélyvénás trombózis tünetei esetén sürgősségi orvosi ellátás indokolt, majd ezt követően fontos a kivizsgálás, a kiváltó okot megkeresni és kezelni, hogy a kiújulást megelőzzük.

  • Pikkelysömör a fejen otthoni kezelés népi gyógymódokkal
  • Vörös foltok a lábán: sötét, barna foltok oka, ha viszket, pelyhes A foltok egyéb okai a lábakon A lábak bőrén a vörös foltok okai és a kezelési módok - Chicken pox November A lábak és a vörös foltok duzzadnak Allergiás foltok A lábak bőrén a vörös foltok okai és a kezelési módok Piros foltok a lábakon: fénykép, mit kell csinálni és hogyan kell otthon kezelni?
  • Bőrtünetek - A cukorbetegség első jelei lehetnek
  • Bőrtünetek - A cukorbetegség első jelei lehetnek Mit jeleznek a vörös foltok a testen?

Forrás: Trombózis- és Hematológiai Központ.