október
12
2020

A Watch Time interjú utolsó kérdése a következő projektekre vonatkozott. Benedict erről is, a tőle megszokott, spoilermentes módon válaszolt.

  • Jelenleg is folynak a második Doctor Strange film előkészületei, ami nagyon izgalmas. Október végén vagy november elején kezdjük majd el a forgatást.
  • Ezen kívül két filmnek folynak utómunkálatai. Az egyik, amely valóban készen áll a megjelenésre, a The Courier névre hallgat. Most próbáljuk megtalálni a megfelelő időt a kiadására. Ez a hidegháborúban játszódó, igaztörténet. Egy kém-dráma Oleg Penkovskyról és Greville Wynnről.
  • De több másik film is terítéken van már. Az egyik például a Prisoner 760, ami Mohamedou Ould Slahi beszámolója a Guantanamo-öbölbeli börtönben, jogtalanul eltölött 12 évéről.
  • És akkor ott van még egy a rendkívüli művész, Louis Wain, karrierjéről és életéről szóló film, amelyet 25 éves korától egészen haláláig követhetünk majd.
  • Illetve persze itt van még Jane Campion filmje, a The Power of The Dog amit pont a lezárások alatt és után forgattam Új-zélandon. Rosszul leszel a karakteremtől, de rendkívüli élmény volt eljátszani.

Illetve egy kis kulisszatitokkal zárta az egészet:

Minél idősebb vagyok, annál inkább döntök arról, kivel szeretnék együtt dolgozni (ahelyett, hogy kit játszok el). Mérlegelem, hogy ki fog új irányba lökni. Nagyszerű művészekkel és emberekkel szeretnék együtt dolgozni, olyanokkal, akik inspiráltak engem.

augusztus
18
2020

Benedictet a napokban kérdezték a The Courier filmről és arról, hogy éli meg a Covid-19-et. Ennek a cikknek a lényegét hoztuk el most nektek. Bár az eredeti cikk ennél sokkal hosszabb, tele van rizsával, mi csak az érdemi információkat mazsoláztuk ki.

Egyértelműen az utolsó jelenetet szerettem a legjobban forgatni, mert utána megehettem egy fánkot.

A kijelentés persze teljesen érthető, hiszen – ahogy már mi is megírtuk – a szerepe miatt nagyon sok kilótól meg kellett szabadulnia. Ugyanis Greville Wynne egy brit üzletember, aki a Szovjetunióban kémkedett a hidegháború alatt, ezért 18 hónapig ült egy börtönben, Moszkvában. Benedict a kiszámíthatatlan szóval illette a karaktereket és elmondta, hogy mennyire élvezte a karakterfejlődéseket.

Az interjúban megkérdezték tőle, hogy melyik saját karakterét tekinti a legnagyobb sikerének, de visszautasította a választ. Komolysága a kérdezőt is meglepte.

Erről döntsenek mások. Én ugyanolyan jól éreztem magam a legelső szerepemben, mint bármelyik másikban, akit volt szerencsém eljátszani. Az élet az utazásról szól, de megnyerni a BAFTA TV díjat egy igazán csodálatos pillanat volt.

Arra kérdésre pedig, hogy mi lenne, ha nem színészkedhetne tovább, azt felelte:

Nem tudom. Talán szörf oktató Costa Ricán. Vagy arborista.

A korona vírus egyébként pont akkor fajult világjárványá, amikor Benedict Új-Zélandon forgatta a The Power of the Dog című filmjét. Így nem meglepő, hogy ő, a felesége és két fia, a járvány elején ott voltak karanténba helyezve. És hogy hogy bírták a bezártságot?

Próbáltam megőrízni a józan eszem azzal, hogy nem úgy gondoltam a karanténra, mint egy kötelező bezártság, hanem egy lehetőség arra, hogy sok új dolgot tanulhassak. Például mókás időtöltés volt, megtanulni bendzsózni és kenyeret sütni. Így, tulajdonképpen, elég elfoglalt voltam.

Az interjú során szóba került, hogy egyszer el akarták rabolni – ezt mi már egyszer megírtuk – miután éppen búvárkodásból tartott a szállodája felé. De ez a rossz emlék, szerencsére nem befolyásolta őt soha. Azóta is űzi hobbi-szinten. Megemlítette még, hogy pályája kezdetén az ügynöke javasolta neki, hogy változtasson nevet, mert túl bonyolult, amit ő azonnal, gondolkodás nélkül visszautasított. Érdekesség, hogy bár más okból, de az anyja is szerette volna, ha meghozza ezt a döntést. Erről pedig itt olvashattok bővebben.

július
18
2020

Az Entertainment Weekly augusztusi számában egy rövidke cikk jelent meg az augusztus 28-án érkező The Courier filmről.A teljes méretű képhez kattints ide

Már több bonyolult zsenit játszottam, de Wynne története igazán lenyűgözött, hiszen itt tényleg, egy csendes, átlagos emberből válik majd hős. Hihetetlen, ahogy ezt a férfit, akinek semmi köze nincs a kémkedéshez, nem ért hozzá, bedobják ennek az egésznek a közepébe. Láthatjuk a filmben, ahogy egy teljesen átlagos ember igazán különlegessé válik.

Arra, hogy milyen drasztikusan lefogyott pár jelenet miatt, Benedict csak annyit tett hozzá, hogy mivel eredetileg vékony alkat, elég könnyen megy neki súlyt leadni.

január
25
2020

Mivel Benedict jelenleg is gőzerővel dolgozik a The Power of the Dog forgatásán, ezért szinte semmilyen hírrel nem tudtunk szolgálni nektek mostanában. Így volt ez 2020 január 24-én is, amikor bemutatták ugyan az Ironbark című filmjét a Sundance Film Fesztiválon, de ő nem tudott ott lenni, ezért egy videóban üzent, amit szerencsére Ramin Setoodeh lelkesen meg is osztott Twitteren, így bárki újranézheti. Bocsánatot kért minden jelenlévőtől, de úgy gondolja, az Új-Zélandi tartózkodása nagyon jó kifogás.

január
01
2020

Először is, szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni, reméljük, hogy nagyon szuper évetek lesz,és azt is, hogy Benes hírekben sem lesz hiány. Érkeztünk egy kis frissel, hiszen most megjelent két új kép az Ironbark című filmből, amire nem is kell már sokat várni, hiszen dátumot is kaptunk, 2020 január 24-én lesz a premier Amerikában.

1~27.jpg2~24.jpg

november
17
2018

Most, hogy véget ért a ” A Grincs” sajtókörútja, Benedict ismét belevetette magát az új filmje, az Ironbark forgatásaiba. Ismét sikerült lencsevégre kapnia a munkálatokat egy fotósnak, és csütörtökön le is fotózták a stábot, és Benedictet, amint a Duxfield reptéren forgatnak. Erről, 10 darab kép jelent meg, amik sajnos nem valami jó minőségűek, de azért lessétek meg őket.

v-6axiNiQtE.jpg qCHPA5pzGfE.jpg OjzREI4eDJw.jpg mPEJjCQmvMQ.jpg

október
22
2018

Nos, végre megtört a jég! Kaptunk híreket Benedict felől. Az elmúlt néhány hét elég csendes volt körülötte, de Ő addig sem tétlenkedett, hiszen ismét forgat. Ezúttal,az Ironbark című film munkálatai kezdődtek el, és a fotósoknak sikerült is lencsevégre kapniuk a forgatást, méghozzá október 17-én. Benedictet két jelmezben is láthatjuk, az egyik egy elegánsabb viselet, még a másik egy lazább és sportosabb, itt az is látható, hogy nem csak műbajuszt, hanem műhasat is kapott. A galériába 37 darab kép került feltöltésre. 

35~0.jpg 33~1.jpg 16~2.jpg 7~10.jpg