június
16
2018

Stephen Hawking világhírű fizikus március 14-én hunyt el. Halál az egész világot megrázta. Tegnap, azaz Június 15-én, a Westminster apátság-ban tartották búcsúztatóját, ahol nagyon sokan tiszteletüket tették. Benedict és Sophie is a meghívottak között volt. Sőt, Benedict még beszédet is mondott. 2004-ben kedvencünk is eljátszott a világhírű tudóst, a Hawking című filmben. Az érkezésről 10 darab kép jelent meg, arról pedig amikor beszédet mond, eddig csupán csak kettő.

  
  

június
15
2018

Még a 11-én, azaz hétfőn lencsevégre kapták Benedictet, amint Costwoltsban távozik egy üzletből. Kedvencünk sportosabban volt öltözve, és napszemüveget is viselt. Nem különösebben zavarták a fotósok, többek között a telefonjával volt elfoglalva. Erről egyelőre 7db kép került felöltésre.

  

június
14
2018

Az utóbbi napokban nem igazán jelent meg új hír kedvencünkkel kapcsolatosan, valószínűleg élvezi a pihenést, mielőtt belevetné magát új filmjeinek munkálataiba. Nemrég azt is megírtuk nektek, hogy Ő lett a Hisense márka nagykövete, ehhez kapcsolódóan pedig hoztunk már nektek fotósorozat képeket, és egy videót is. Most plakátok jelentek meg, illetve két újabb reklám is.

  

június
11
2018

És elérkezett az utolsó rész. Nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid lett, igazán tarthatott volna még tovább. Benedict csodálatos mint mindig. Szokás szerint hoztam Indavideós és Vidto.me-s feliratos részeket. Jó szórakozást Patrick utolsó kalandjához. Ha pedig bármelyik részt újra szeretnétek nézni, ezen a linken megtaláljátok őket.

június
10
2018

Hoztam nektek egy videót erre a hírmentes vasárnapra. A videóban pár bakit, sznfalak mögötti tevékenységeket és törölt jeleneteket találtok. Többek között egy kis fekvőtámaszozó Benedictet is, már csak emiatt is megéri megnézni, illetve újranézni, aki már látta.

Ha pedig már Doctor Strange, több oldalon lehet olvasni arról, hogy jön a film második része. DE EZ MÉG NEM HIVATALOS. Ugye mivel az Infity Warnak hála Strange sorsa megkérdőjelezhető és Benedict is jócskán elfoglalt mostanában, nincs hivatalos megerősítés, de már található egy IMDB lap róla. Amit szintén nem vehetünk biztosra, hiszen a rajongók (is) szerkeszthetik az oldalt.

Még nem fejeztük be a tervezést, de annyit elárulhatok, hogy akármivel is van elfoglalva Nightmare, Baron Mordónak, a természet körforgásának őrzőjeként lesz hozzá egy-két szava. Akik olvasták a képregényeket, azok tudják, hogy Mordónak nagyon fontos sztoriszála van. Erről már az elején beszéltünk Chiwetellel, aki konkrétan azért fogadta el a szerepet, mert egy ténylegesen kerek története, és valódi (egyben lenyűgöző) befejezése van a mágus útjának.

Így nyilatkozott a második részről C. Robert Cargill. Tehát a film 2021-re várható (elvileg) és a főgonosz neve Nightmare lesz, aki a Dream Dimension lakója, és az emberek energiájával táplálkozik. Ezen kívül pedig a feljebb említett Baron Mordo sem tartozik többé a jófiúk körébe. Tehát, ha a doki karakterét nem írják ki véglegesen az univerzumból – már pedig csak most hozták be, miért tennék? Akkor egy ilyesmi második részre számíthatunk, és sajnos előre láthatólag csak ilyen későn.

Természetesen Benedict mindent tagad – vagyis ő állítja az interjúban, hogy habár az önálló filmje végén ki van írva hogy Doctor Strange még visszatér semmit sem jelent, hiszen visszatért a Thor: Ragnarökben és az Infinity War-ban, tehát eleget tett a kiírásnak és semmi sem utal arra, hogy létezne vagy létezni fog e a Doctor Strange 2. Persze mint tudjuk Benedeict szuper titoktartó, tehát reméljük ezt csak a titoktartási szerződése mondatja vele.

június
10
2018

A mai napon fotósorozat képekkel érkeztünk hozzátok, hiszen több fotósorozathoz is jelent meg egy- két kép. Először is, a héten már elhoztuk nektek a Variety Actor on Actors interjút, illetve az ahhoz készült fotósorozatból két darab képet. Most ehhez jelent meg egy új fotó, amin Benedict egyedül látható.

variety000.jpg  

Múlthét pénteken és szombaton, kedvencünk a Hey fesztivál keretein belül részt vett a Live Letters felolvasáson. Erről hoztunk már nektek képeket, és ehhez kapcsolódóan is készült egy fotósorozat, amiből akkor csak egy darab kép jelent meg. Most egy hét elteltével, egy újabb fotóval gazdagodtunk.

heyfestival.jpg  

Végezetül pedig. Tegnap véget ért a Patrick Melrose minisorozat, ehhez kapcsolódóan pedig megjelent három kép, ami még az első rész forgatásán készültek. Eléggé fotósorozat hangulata van a képeknek, így ezeket is abba a kategóriába soroltuk. Érdemes közelebbről is megnézni.

  

június
08
2018

2014-ben A Madagaszkár Pingvinjei című filmben ő adta Classified ügynök hangját. Ehhez hoztam most nektek egy Indavideós linket, pár képet és kis videókat. Kellemes szórakozást! 🙂

  

június
07
2018

Szombaton véget ér Benedict mini sorozata, a Patrick Melrose, ami csupán öt epizódos volt. A múltheti epizódhoz jelentek meg új stills képek, illetve ehhez az epizódhoz is kaptunk olyan fotókat, amik a színfalak mögött készültek a forgatáson.

4x05.jpeg  
  

Ezenkívül megjelentek az utolsó epizódhoz is a képek. Ez a rész az ‘ At Last” címet viseli, és mint a képekből is látszik, egy temetés is lesz benne látható, valamint Patrick eljut arra a szintre is, mikor elmegy egy elvonóra.